Közel 400 ezer dollárt fizethet Trump a bukott pere miatt
A New York Times újságíróinak ment neki.
A New York Times újságíróinak ment neki.
Közel 17 ezren haltak meg hat különböző országban azok közül, akiket megfertőzött a vírus, majd hidroxiklorokint szedtek rá.
Ki volt Jeffrey Epstein, miként vált milliárdosok és más befolyásos emberek vagyonkezelőjévé, majd ő maga is milliomossá? Kiderült-e feketén-fehéren, hogy kik vettek részt a szexuális hálózatában, és kiderülhet-e ez a jövőben újabb emberekről? Megölte magát vagy megölték? Közéleti podcastunkban felzárkóztatjuk az Epstein-ügy legfrissebb fejleményeivel.
A volt amerikai elnök állítólag azt is mondta, hogy a NATO „halott”.
Az elnöki immunitásáról tartott szövetségi bírósági meghallgatáson Donald Trump ügyvédei azzal érveltek, hogy egy volt amerikai elnököt hivatali ideje alatt hozott intézkedések miatt bűnvádi eljárás alá vonni "Pandora szelencéjének" kinyitását jelentené. Szerintük így vád alá lehetne helyezni George W. Bush és Barack Obama volt elnököket, de akár a jelenlegi elnököt, Joe Bident is azt követően, hogy távozik hivatalából.
Változnak az erőviszonyok Európában, írja az Economist, feljövőben a Kelet. Továbbra is téma Charles Michel, az Európai Tanács elnökének lemondása. A Financial Times szerint lángra lobbanhat az egész Közel-Kelet. A szlovák belpolitikát elemzi a Financial Times és a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Niall Ferguson brit történész szerint világszerte veszélybe kerül a szabad társadalmak ügye, ha Trump visszatér. A Németország fölött kódorgó orosz drónokról ír a Daily Telegraph. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Az USA bizonyos részein olyan mértékű sérelem, elégedetlenség, valamint a washingtoni elittel, a kongresszussal és bizonyos mértékig a Wall Streettel szembeni bizalmatlanság halmozódott fel, hogy ez még mindig protestszavazatokban jelenik meg, amiket Donald Trump begyűjt – véli a volt elnök választási esélyeiről Jeff Gedmin, a washingtoni American Purpose főszerkesztője, a Szabad Európa Rádió volt igazgatója.
Sokan felelőtlennek tartják Charles Michelt, amiért esélyt ad arra, hogy ideiglenesen Orbán Viktor vezesse az Európai Tanácsot. A Frankfurter Rundschau Donald Trump esetleg visszatérésének a NATO-ra gyakorolt hatását latolgatja. Válogatás világlapok cikkeiből.
Az év legelején szavazást indítottunk arról, hogy olvasóink szerint az év legfontosabb politikai, gazdasági, tudományos, kulturális és sportügyeiben hogyan alakulnak idén a dolgok. Több mint hatezren szavaztak Karácsony Gergelyről, inflációról, Donald Trumpról, a fociválogatottról és még sok minden másról. Íme az eredmények!
Lázadással vádolta, és eltiltotta az amerikai elnökválasztáson indulástól Colorado állam legfelső bírósága Donald Trumpot. A XIX. századi polgárháború után a legyőzött déliek politikába való visszatérést megakadályozni hivatott alkotmánymódosítás alkalmazásának lehetőségéről az USA legfelső bírósága mondja majd ki a végső szót. A döntés épp úgy lehet majd politikai, mint jogi.
A volt elnök mindezt egy helyi kampányrendezvényen adta elő alig egy nappal a tragédiát követően.
A lap hosszan sorolja az ellenérveket, miután ez a választás más lesz, mint a többi.
A Süddeutsche Zeitung az idei EP-választás kérdéseit járja körül. Donald Trump lehetséges visszatérésének következményeit elemzi a Guardian és a Time. Ugyancsak az amerikai választással foglalkozik a Washington Post. Az Economist szerint Ukrajna jöhet ki jól az orosz-ukrán háborúból. A magyar kormány nem különösebben erőlteti, hogy – szemben az EU-s törekvésekkel – függetlenedjen az orosz gáztól, írja a Financial Times.
A testület kilenc tagja közül hármat a volt elnök nevezett ki.
Az idei év legfontosabb kérdése, hogy Donald Trump vissza tud-e térni a Fehér Házba. Ha igen, az az USA és a világ jövőjét is beárnyékolhatja. A Trump mögött dolgozó csapat olyan stratégiát épít, amely autokratákéhoz hasonlatos hatalmat adna az elnöknek.
A hidroxiklorokinnak veszélyes mellékhatásai vannak, ráadásul előfordul, hogy más, hatásosabb gyógymódok kárára alkalmazták koronavírusos embereknél ezt a gyógyszert.
A pénzt a Trump-ingatlanokon keresztül fizették ki, a korábbi elnök fia azt állítja, hogy ebből nem a Trump család gazdagodott, hanem az Amerikai Egyesült Államok.
Orbán Viktor már régóta vágyik rá, hogy ő hasonlíthasson Donald Trumpra, de arra még ő sem számított, hogy amerikai republikánusok fognak attól tartani, hogy az ex-elnök az ő politikai nyomdokaiba lép.
Az izraeli miniszterelnök azért követ rossz taktikát, mert gyenge, írja az Economist. Irán közel-keleti politikai szerepét elemzi a Wall Street Journal. Amerikai és orosz érdekek ütköznek Szerbiában, fejti ki a Washington Post. A Die Presse szerint az osztrák kancellár politikáját az befolyásolja, hogy retteg attól, a szélsőjobb idén választási győzelmet arathat. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.